2012. július 8., vasárnap

Spanyol újonc és két újabb interjú

Hejj elég sok pótolni valóm van, lévén, hogy egy hete nem írtam.

Kezdeném azzal, hogy mire jutottam a múlt heti Shepherds bush-i családdal, akiknél interjún voltam. Ugye írtam, hogy nagyon belvárosban laknak és én kb úgy éreztem magam abban a városrészben, hogy megfulladok és nem tudnék ott élni. Azt is írtam, hogy a nő és a gyerekek meg mindenki nagyon kedves volt, és nagyon jó feltételeket ajánlottak.  90%-ban biztos voltam benne, hogy nem őket fogom választani. A hét folyamán kaptam a nőtől egy üzenetet, hogy most hétvégén elmehetnék hozzájuk, játszhatnék a gyerekekkel, hogy "összeszokjunk" és természetesen fizetnének nekem érte. Hát nem tök jófejek?? Komolyan mondom, nekem még így egyik család miatt sem fájt a szívem, pedig már túlvagyok néhány családkeresésen az elmúlt egy év au pair-kedésem alatt.  Visszaírtam neki, hogy nagyon megkedveltem őket és hihetetlen kedves és szép család, de nagyon sajnálom, de az elhelyezkedésük miatt én most nem őket választom. De atyaég, rettenetesen fáj a szívem értük. Viszont nem mindegy hol fogom leélni a következő minimum egy évet. Annyit írt vissza, hogy köszöni az őszinteségemet és további sok sikert.

A héten folytattam a keresgélést. Mi az, hogy folytattam!! Rengeteg (ez alatt azt értem, hogy baromi sok) család keresett meg mind az aupairwolrd-on mind pedig a gumtree hirdető weboldalon keresztül. Kedden este például 2 órán keresztül megállás nélkül csak nekik írogattam vissza. Szedán szintén jó sokáig csak a családokkal fogalkoztam. Mondjuk-és ez most nem nagyképűség-de végülis számítottam erre, mivel tapasztalatom van, referenciáim(angol nyelven, angol családoktól ami azért sokat számít) tehát nem csoda, ha sok a jelentkező. Bár néha már fárasztó visszaírogatni, de ennek ellenére azért élvezem ezt a bőséget, mert így nincs az az érzésem, hogy rá lennék kényszerülve egy családra, hanem tényleg a nekem tetszőt választhatom ki.

Időközben, hogy rátérjek a cím első felének magyarázatára, Reni helyi aupair barátném figyelmembe ajánlott egy lányt. Spanyolországból jött, Silviának hívják és 3 hete érkezett Angliába. Reni egy facebook csoportban találta őt.  Először úgy volt, hogy szerda este 3an, a Reni, Silvia és jómagam megyünk együtt mekizni egy dumapartira és, hogy összeismerkedjünk legújabb kolleginánkkal. Ez sajna nem valósult meg mert nekem szerda este bébiszittelnem kellett,amiről csak kedd este szereztem tudomást, így hiába volt már meg a terv. Nade szerdán sem unatkoztam/unatkoztunk, mert Reni átjött hozzánk, megmutattam neki a lakot, ő hozott nekem a mekiből burgert és úgy eldumáltuk az időt, hogy azon kaptuk magunkat, hogy már majdnem fél 11 volt, így Reni elment haza. Igaz, nem csináltunk semmi extrát, nade volt miről beszélni, (aupairek közt mindig van hehe) és nagyon jól elvoltunk.
Vissza Silviához. Mivel Reninek péntek estére volt már programja, nekem meg nem, így bejelöltem Silviát a fészbúkon és írtam neki, hogy lenne-e kedve jönni péntek este egy kötetlen beszélgetésre egy menü keretében (igen-igen a mekibe). Nagyon lelkes igenlő választ kaptam tőle, tehát már lett is programom.:)) Péntek este 8-kor taliztunk a helyi vasútállomáson. Vicces volt, mivel én már 8 előtt 5 perccel odaértem. Körülnéztem, kerestem Silvia facebook-fényképen látott arcát, és arra jutottam, hogy még nincs ott. Vártam, majd vártam tovább, és már 8 óra múlt 5 perccel, mikor agyaltam, hogy merre lehet (a face-en mindketten hülyék voltunk ugyanis valami oknál fogva egyikünk sem adta meg a másiknak a telószámát:DD). Már épp azon agyaltam, hogy telcsi nélkül hogy fogom őt elérni, amikor egy lány, aki pontosan mellettem állt, és már akkor is ott dekkolt az állomáson amikor én odaértem, leszólított, hogy én vagyok-e Dominika?? Mondom, "igen,ezek szerint te meg Silvia." -És mindketten hangos röhögésben (inkább vihogásban) törtünk ki a saját hülyeségünkön.:))) Már majdnem negyed órája vártunk egymásra az állomáson, amikor rájöttünk, hogy egész idő alatt pontosan egymás mellett álltunk. Mostmár tudom, hogy a filmekben mikor ilyet látok az egyeltalán nem kamu.:))) Gondolhatjátok, hogyan telt az este hátralevő része, ha már ilyen vidáman indíottuk. :)) Útközben rengeteget beszélgettünk, kiderült, hogy ő travelling aupair (utazó aupair). Ez azt jelenti, hogy a családja egyszerre 2 helyen is lakik , Londonban és New Castle-ben (északon, már majdnem Skóciában). 3 hete jött csak Silvia Angliába, az első 2 hetet New Castle-ben töltötte, a 3.at meg itt Londonban. Mesélte milyen apartmanban/inkább palotában laknak New Castle-ben, egy szállodán belül, ahol gym, uszoda, szobaszervíz  meg efféle nyalánkságok vannak. A szobája is olyan, mint az álom mindkét helyen,( itt Londonban meg N.C.-ben is). Egy gyerekre vigyáz, tehát egyeltalán nincs nehéz dolga. A mekiben folytatódott a sztorizgatás. Akinek vannak spanyol barátai/ismerősei az tudja milyen a spanyol mentalitás, akinek nincsenek annak röviden összefoglalom, hogy egyfolytában nevetnek, viccelnek, mondják-mondják a magukét, de viccesen, aranyosan. Annyit nevettem/nevettünk péntek este, hogy az nem igaz.:)) Nem csak aupair-kedésről beszéltünk, hanem mindenféle témát érintettünk, egyszer csak azon kaptam magam, hogy a középiskolás éveimről magyarázok neki, olyan volt mintha ezer éve ismernénk egymást. A hazafelé utat is végig mókáztuk. Sajnos Silvia a hosztcsaládjával másnap visszament New Castle-be de auguszusban megint itt lesz Londonban és akkor nem csak egy hétig maradnak hanem több hónapig, így bőven lesz még időnk bohóckodni.:)) Arról nem is beszélve, hogy az angol tudásom milyen hálás volt nekem aznap este, hogy majd 3 órán keresztül megállás nélkül csak angolt nyomtam, kellett na.:))
Képek az estéről:

Helyi mekiben-ahová Renivel is mindig járok

Silvia

Mert kell egy ilyen kép-ha már egyszer heti sokszor járok oda



Ezen a héten is volt ám interjúim/meetingeim. Nem írnám le hány és milyen család keresett meg összesen, mert őszintén szólva én sem tudom, viszont a hét végére, csütörtökre kirajzolódott, hogy kik az "eheti választék" befutói. Két család "nyert", mindkettő londoni de egyik sem belvárosi, ami számomra már nagyon jót jelent.
Az első család dél Londonban lakik, a 2-es zónában, viszont egy nagyon csendes kertvárosszerű helyen, tiszta levegő, nincsenek boltok meg embertömeg, vannak helyette hangulatos tipikus londoni utcák, park a közelben és 10 percre gyalog a metróállomás. Egy Menyország. A család: egy kicsi szöszi fiúcska, 2 éves és nagyon kedves szülők. Jó fizetést kínálnak, a ház tejején van az aupair szobája saját fürdővel (amit max vedégekkel kell megosztani ha vannak) és nagyon kedvező munkaidő, takarítani nem kell, csak a picúrral fogalkozni.  Meghívtak magukhoz szombat reggelre, hogy személyesen is talákozzunk mert ez nagyon fontos.
A másik család: 2 gyerek (8 és 10 évesek) London 3-as zónájában, Wimbledon-ban laknak (ahol a teniszpálya van) zöld övezet de szintén közel a metróállomás ahonnan seperc alatt  a belvárosban vagyok. Jó fizetést ígérnek, szép szobát szintén a ház tetején saját fürdővel. Ők is tökéletesnek hangzottak. Ők is elhívtak egy találkozóra szombaton délután 4 órára, tehát a szombatom úgy nézett ki, hogy délelőtt 11-re mentem az első családhoz, az egy gyerekeshez, majd kis csavargás Londonban és délután átruccantam Wimbledon-ba a második családhoz.

Szombat reggel korán, már negyed 9kor felkeltem, mivel hétvégén van, hogy én délig is alszok így a negyed 9 igencsak hajnalnak mondható. De nem bántam mert nagyon izgatott voltam a családok miatt, nagyon vártam a találkozást mindkettővel. Elkészültem és a 10 órás vonattal robogtam be Londonba, ahol metróra szálltam, és 11 előtt pár perccel csengettem be az első család házába. Apuka nyitott ajtót, hihetetlen kedves jófej figura, egyből kezet ráztunk, mondta, hogy nagyon örül, hogy itt vagyok. Majd egy pillanat múlva ott termett anyuka is, aki szintén nagyon kedvesen fogadott, bemutatkozott, majd leinvitáltak a konyhába, ahol kb 3 féle tea-és kávé közül kérdezték meg, hogy mit szeretnék inni. Mentolos teát kértem, majd a picúr is bejött a kertből. Ohh mamám, a kiscsávót egyszerűen meg tudtam volna zabálni.:))) Olyan hihetetlenül szőke feje van, hogy olyan szőke már nincs is. Már fehér, de nagyon-nagyon ari, kis tejfölfej.:)) Amikor úton voltam feléjük még esett az eső. Mire odértem hozzájuk már elállt. Hát igen, ez Anglia, egyik pillanatban esik, a másikban meg süt a nap, sosem tudod, hogy milyen lesz a következő pillanatban, de így szeretjük.:)) Tehát mivel akor pont nem esett, így mindannyian egyet értettünk, hogy üljünk ki a kertbe. Gyerekek, Londonban voltam, közel a belvároshoz, nem is sejtettem, hogy az embereknek arrafelé ilyen szép kertjük van. A család ugyanis maga termeli a zöldségeik kb felét, cukkini, bab, paradicsom, barackfa meg egy rakás minden volt ott, nagyon szépen elrendezve. Volt továbbá egy kerti asztal székekkel, ide heveredtünk le és teáztunk, és közben beszélgettünk. Egyeltalán nem volt interjúszaga a dolognak, sokkal inkább egy baráti beszélgetéshez hasonlított, nagyon sokat kérdeztek rólam, de nem csak az aupair tapasztalatom érdekelte őket, hanem az egész személyem, honnan jöttem, mit csináltam ezelőtt, mit szeretek csinálni szabadidőmben, és a válaszaimat is érdekődve hallgatták mind anyuka mind apuka. Velem idegenek ilyen kedvesen még nem bántak az tuti. A Tejfölfej (mostantól így hívom a kisfiút mert olyan cuki:D) eleinte félénk volt, de aztán már ő is nyitottabb lett, beszélt, játszott velem.
Egy jó fél órás beszélgetés után körbevezettek a házon. A legfelső emeleten van az aupair szobája, ami szép és tágas, dupla ággyal. Ugyanezen a szinten van még egy nagy vendégszoba (és a család mondta, hogy ha barátaim jönnének akkor szívesen látják őket) és egy fürdőszoba, ami csak az aupair-é illetve ha vendégek vannak akkor ők is azt használják, szóval nagyon szép az egész szint, sőt az egész ház. Hangulatos tipikus londoni családi ház, simán el tudom képzelni a következő évemet ott. Utána még leültünk a nappaliba, és rátértünk a dátumokra. Ők azt szeretnék ha szeptember elsején tudnék kezdeni, ami nekem is tökéletes, mert addigra a jelenlegi hoszanyum is biztos találna valakit.  Ezután, mivel én nagyon jól éreztem magam náluk, mondtam nekik, hogy részemről én benne vagyok, ha úgy döntenek, hogy engem választanak. Ők mondták, hogy nagyon örülnek, hogy elmentem hozzájuk, mivel ez hatalmas segítség és előny, hogy szemtől semben láthatjuk egymást. Azt mondták, hogy még a héten skype-on megintejúvolnak néhány lányt és a jövő hét folyamán/végén értesítenek. Akkora mosollyal a számon jöttem el tőlük, hogy még a fülemet is eltakarta. Jujj, légyszi szurkoljarok nekem,hogy engem válasszanak, mert úgy érzem , hogy nagyon jó évem/másfél évem (mivel az is szóba került, hogyha jól passzolunk akkor maradhatnék tovább is mint egy év) lenne náluk, mert hihetetlenül kedves emberek, és a kisfú meg olyan cuki, hogy a cukinál is cukibb. :)))

A meeting után elviharoztam a Victoriára a mekibe. Abba a mekibe, ahová mindig Judit barátnőmmel ültünk be a találkozásaink kedezéseként, hogy elfogyasszunk egy "egészséges" és "tápláló" menüt órákig tartó dumaparti keretében. Furcsa volt most nélküle ott lenni (írtam már, hogy Judit nemrég hirtelen hazament).  (...)

Miután megebédeltem mentem még néhány kört az üzeletekben, majd mivel nem tudtam mit kezdeni magammal úgy döntöttem, hogy elmegyek és felfedezem Wimbledont még az ottani családdal esedékes interjúm előtt. A wimbledoni családdal délután fél 5re volt megbeszélve a találka a metróállomás melletti Starbucks-ban.  Én már fél kettő után odaértem Wimbledonba, tehát arra jutottam, mivel sosem voltam még arrafelé így felefedezem egy kicsit a terepet. Wimbledonban található a világhíres stadion és pont most zajlik ott a teniszbajnokság, így minden a tenisz körül forog arrafelé. Olyannyira, hogy még a metró (ami London ezen részén már a föld felett jár) ahogy kiszáll az ember a metróról a peronra, teniszpálya mintájú szőnyeg, mármint egy hatalmas minimum 20 méter hosszúságú zöld teniszpályára emlékeztető szőnyeg van letéve, tehát onnantól kezdve kapod az arcodba a teniszőrületet, ahogy leszállsz a metróról. De baromi jól néz ki és tök kreatív.:))Mivel nem így készültem, hogy én ott felfedezi fogok, így nem néztem utána mit merre találok, tehát fogalmam sem volt róla, hogy merre induljak. De sebaj, Angliában mindenki segítőkész, akárkit leszólítok mindenki készséges és ha leállok az utcán és egy kicsit is "elveszetten" nézek körbe akkor vagy 3-an ugranak oda, hogy segíthetnek-e.

Mivel pont most zajlik Wimbledonban a teniszbajnokság, így a metrónál is rendőrök állnak, tehát mikor kijöttem egyből le is szólítottam az egyik egyenruhás barátunkat, hogy mit merre találok innen. Részletesen el is magyarázott nekem mindent. Először megnéztem a High street-et meg az ott található boltokat. Inkább kisváros hangulata volt az egésznek, meg sem mondaná az ember, hogy Londonban van, de ez nekem tetszik, mert ugye mondtam már, hogy élni én inkább kisebb városban szeretek mintsem egy nagyvárosi őrültekházában.  A High street nem túl zsúfolt, nincs rajta sokminden, de számomra nagyon jó hangulatot árasztott. Eztán célba vettem a Wimbledon Common-t (ez egy nagy park mocsarakkal, tavakkal, kacsákkal, mókusokkal, egy jókora zöld terület Dél-London közepén. A metróállomástól idáig jó sokat kellett gyalogolni,ráadásul hegyen felfelé, de nem bántam, mert szeretek csak úgy menni,új helyeket bejárni, felfedezni. Számomra annak olyan jó hangulata van, amikor azt sem tudom hol vagyok (és csak körülbelül tudom, hogy hová tartok). Időnként leszólítottam egy-egy emberkét, hogy megbizonyosdjak arról, hogy jó irányba megyek, majd egy 20 perces séta után szemem elé tárult a park. A fényképezőgépem még péntek este lemerült amikor a spanyol lánnyal hülyéskedtünk, így  gulgiról vételeztem pár képet nektek.
A teniszmintás szőnyeg (forrás: google)



Wimbledon Common(google)

Szélmalom Wibledon Common-ban (google)


(google)



(google)


Délután 4 órakor értem vissza a metróállomáshoz, tehát még volt fél órám a második család-találkámig. Vagyis annyi lett volna, de a nőtől kaptam egy sms-t, hogy a férje még nem ért haza a fiával az iskolai sportnapról, és a lánya meg beteg, így nem hagyhatja otthon, tehát tudnánk-e 5kor találkozni mikor a férje hazaér. Normális esetben ezzel nem lenne semmi gondom, de mivel aznap este bébiszittelnem kellett, és a metrón meg lezárások/késések voltak, így aggódtam, hogy esetleg nem érek majd időben haza. Így felhívtam a nőt és mondtam neki, hogy mi a nagy helyzet, és felajánlottam, ha megadja a címét akkor elmegyek a házukba (eredetileg a Stabucknál talákoztunk volna, nem a házukban). Ennek ő nagyon megörült, el is küldte sms-ben  a címét meg utasításokat, hogy jutok oda. Sajna a ház és az utcájuk nem volt annyira közel, hogy a buszmegállóban lévő térképen rajta legyen, így elkeztem leszólítani embereket, akik ahogy kimondtam az utca nevét, pislogtak rám és senki nem tudta merre van. Egy kedves (azt hiszem arab) pali aki szórólapokat osztogatott az utcán előkapta az okostelefonját, hogy megnézze a térképet, de sajnos realizáltuk, hogy nem működik rendesen.

Eztán embereket szólítottam le és érdeklődtem, van-e okostelójuk és használhatnám-e rajta a térképet. Néhány nemleges válasz után meguntam és beugrottam a postára, gondoltam ott csak tudni fogják, vagy lesz valami térkép ahol megnézhetem. Hát: térkép nem volt, és az ott ülő 2 hapsika egyike sem tudta mit keresek, merre van az utca. Mikor már majdnem mentem ki, vettem észre, hogy vannak ott számítógépek. Megkérdeztem őket működnek-e, mondták, hogy igen de 2 font a használati díjuk. Mondtam, hogy én csak a térképet akarom megkukkantani egy pillanatra, de nem kegyelmeztek, legombolták a 2 fontot. Ekkor már nagyon ideges voltam, nem is a 2 font miatt, hanem mert már vagy negyed órája egy helyben toporogtam és nem voltam közelebb a család utcájához és senki nem is tudta, hogy az utca amit keresek egyeltalán létezik. Nade nem volt időm dühöngeni,felmentem a netre a postán, 2 perc alatt megtaláltam az utcát, ami jóóó messze volt gyalog és természetesen hegyen felfelé. Király. Nagyon szeretek sétálni ezt már írtam is, nade aznap már lejértam a lábamat Wimbledon Common-ban és vissza, és ráadásul sietnem is kellett, hogy hazaérjek bébiszittre. Na de mit van mit tenni, fel a hegyre, majd mikor az utcához értem, realizáltam, hogy az a család utcája egy mégnagyobb dombon vezet felfelé. Emberek az az utca, nem semmi. Bazinagy erődítmény nagyságú házak, paloták inkább, valószínűleg kőgazdagok gyűjtőhelye. Felértem a család házához, de az igazi sokk csak ezután következett.


Azt előrebocsájtom mielőtt belemegyek a nővel való interjúba, hogy az alapján amit az emailein keresztül elképzeltem róla, teljesen más mint a valóság. Akkorát csalódtam benne és sajnos negatívan, hogy az hihetetlen. Nagyon vártam a vele való találkozást is, de mikor eljöttem a házukból, akkor azzal a gondolattal jöttem el, hogy "ide soha többet köszi."
Most pedig elmondom az okát. Tehát kidöglöttem és leizzadtam a hegyen felfelé. A nő mikor ajtót nyitott akkor egyből kérdezte, hogy könnyen rájuk találtam-e. Én elkezdtem neki mondani, hogy miken mentem keresztül, hogy megtaláljam egyeltalán az utcájukhoz vezető utat, de a mondatomnak a feléig sem jutottam el amikor félbeszakított egy újabb kérdéssel (szóval gondolom nem nagyon izgatta, hogy könnyen megtaláltam-e őket csak kb udvariasságból kérdezhette.)

Beinvitált a nappaliba, de nem kínált meg semmivel, pedig a nem kevés gyaloglás után jól esett volna egy pohár víz-de mindegy, ez túltettem magam, hazafelé vettem magamnak vizet, pont. Na tehát leülünk a nappaliba, a tv-ben megy a teniszbajnokság, a nő lehalkítja, de fél szemmel azért figyelni, majd 2 kérdés között örömmel vesz tudomást róla, hogy nyer a kedvence. Folyamatosan darálta a kérdéseket, egyiket kérdezte a másik után, nem egyszer forult elő, hogy a mondatom közepén félbeszakított és újat kérdezett. Nem a személyem érdekelte őt, hanem csak az aupair tapasztalataim és tudásom. Darálta, darálta a kérdéseket és szorogsan lejegyezgette a válaszaimat, amik megint hangsúlyozom, hogy csak a száraz tények voltak, nem érekelte mit szeretek, mit csinálok szabadidőmben, honnan jöttem stb. A beszélgetés egy interjúhoz (a barátságtalanabbik fajtához) tartozott. A házban sem vezetett körbe rendesen, csak a földszintet mutatta meg, azt is sebtében. Bemutatott a gyerekeknek is, akikkel azon kívül, hogy "Sziasztok, örülök, hogy megismerhettelek titeket" semmit nem beszéltem, nem úgy mint délelőtt a kis Tejfölfejjel, aki folyton ott sündörgött körülöttem. 
Ezek után, miután alig 20 percet töltöttem a házban a nő szó szerint kidobott engem. (Oké, említettem neki, hogy sietnem kell haza bészittelni, de nem mondtam, hogy égetően sürgősen, gyorsan haza kell érnem.) Tehát a nő miután megmutatta a ház negyedét (az aupair szobáját nem) elindult a bejárati ajtó felé, kérdezte, hogy megvan-e mindenem, nagyon örült, hogy ott voltam, és hogy még meginterjúvol néhány lányt skype-on jövő héten de benne vagyok a 3 kedvencében (ezt jó tudni). Mikor kitessékelt az ajtón, mondta, hogy mielőbbi viszont látásra. (Én ennek pont az ellenkezőjét gondoltam.)  Mielőtt még eljöttem tőlük, mikor még az intejú közepénél tartottunk gondolkoztam rajta, hogy megkérem őket, hogy dobjanak vissza a metróhoz, elvégre elég messze van gyalog és ha már az eredeti terv szerint ott kellett volna találkoznunk akkor csak nem lesz ez gond nekik, de amikor a nőci megindult az ajtó felé engem kitessékelni, akkor gondoltam inkább hagyon a fenébe az egészet. Tehát, sajnos nagyot csalódtam benne, nem igazán volt barátságos, és bár én benne vagyok az ő 3 favoritjában de nem fogom őket választani, mégha ő úgy is dönt, hogy neki én lennék a befutó.


Visszamentem a metróhoz, ahol akkora késés volt, hogy rengeteg ember torlódott össze a teniszpálya szőnyeges peronon. A késéseknek és a sok átszállásnak köszönhetően ezt kapjátok ki, a család házának elhagyásától a mi házunk ajtaján való belépésig 2 óra 40 perc telt el. A családtól ugyanis 16:50kor jöttem el, és itthonra pontosan 19:30ra estem be. Pedig "csak" Dél-Londonból mentem Észak-Londonba. Igen, nagyon nagy város ez a London. De nem baj, legalább mindig van hová menni, valami új helyet felfedezni.:))
Szombat este bébiszitteltem, de mivel a szülők ágyba tették a gyereket mielőtt leléptek így a világon semmi dolgom nem volt. Ennek örömére nem is csináltam semmit, mert nagyon fáradt voltam a sok jövés-menéstől, utazástól. Ittam energia italt, ettem bolognai spagettit és  mondhatni új életre keltem, hajnali 3-ig filmeztem:))

Ma reggel már 10kor fent voltam, azóta lemaradásokat pótlok, üzenteket/blogot írok, pizzát meg sört ettem ebédre finom vaníliás-málnás tortával amit a Marks&Spencer's-ben vettem.


Jövő hét szombat hanjnalban-ezt kajátok ki hajnal fél 6kor fogok kelni (ami nekem hétvégén überkorainak számít) és 8-ra már London belvárosában fogok toporogni, ugyanis megyek a Stonehenge-Salisbury-Winchester buszos túrára, amit már annyira várok mint a karácsonyt kb.:))

Legyen Nektek is szép, eseménydús hetetek!:)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése